Szent István i.sz. 975- 1038-ig élt

1000 karácsonyán, vagy 1001. január elsején megkoronáztatta magát Esztergomban. A király cím Nagy Károly frank uralkodó nevéből származik, a koronát, későbbi források szerint, István kérte II. Szilveszter pápától, ami az ország függetlenségét jelentette a római egyház védnöksége alá helyezve. A kortárs Theotmár merseburgi püspök úgy tudja, hogy azt III. Ottó császártól kapta. A két adat nem mond ellent, a császár ekkor Rómában, a pápával együtt tevékenykedett. Ez nem tette Istvánt a császár vazallusává, a koronaküldés az ország függetlenségét jelentette a római egyház védnöksége alá helyezve.
 Ezután István lerakta a magyar állami és egyházi szervezet alapjait, kijelölte a királyi birtokok székhelyeit, a várispánságokat – ezzel megalapozta a megyerendszert, kibocsátotta  az első magyar ezüstpénzt s kiadta első törvénykönyvét. Megalapította az esztergomi érsekséget s a püspökségeket, latin  szertartásrenddel, de engedte a görög rítust is. Megújította a  996-ban alakult pannonhalmai apátság kiváltságait, s bencés monostorokat alapított, ezek az írásbeliség műhelyei lettek.
1003-ban erdélyi hadjáratában leverte nagybátyja, Gyula hadait, a területet országához csatolta s ott püspökséget alapított. 1008 körül rokonát, Csanádot küldte a Maros-vidék ura, a bizánci hitű Ajtony ellen. A győzelem után a terület ispánja Csanád, püspöke később Gellért lett. Húgát a kabar vezérhez, Aba Sámuelhez  adta, így azok elismerték István főségét, s létrejött az egri  püspökség. 1009-ben alakult meg a pécsi, majd a kalocsai püspökség, ez csakhamar érsekség lett. Az egyház fenntartására rendelte a  termés tizedét.