1643-1709 élt, labancból lett kuruc katona volt

Valószínűleg mindenki hallott már Vak Bottyánról, a Rákóczi-szabadságharc legendás generálisáról, ám az a tény kevésbé ismert, hogy az ekkor már 60 éves katona labancként tevékenykedett az első hónapokban, és hogy a töröknek is volt alakalma megismerni legendás alakját.

Születéséről nincs pontos adat, valamikor 1643-ban látta meg a napvilágot Esztergom városában. Szülei protestáns kisnemesek voltak. A nemesi oklevelet valószínűleg katonai szolgálatért kapta apja vagy nagyapja, tehát nem rendelkezett nagy felmenőkkel és vagyonnal. Mint említettem protestáns családban nevelkedett, ezért apja eléggé rosszul viselte, mikor a kis János a vágsellyei jezsuita papoknál töltött lovászkodások alatt katolikus hitre tért, így az a kevés öröksége is elúszott. Mit tehet hát egy pénz és földnélküli fiú? Nem árulok el nagy titkot, katonai pályára lépett. Az azonban annál érdekesebb, hogy körülbelül 14-15 évesen tette meg ezt a lépést, amit azért egy átlagos ember ennyi idősen kétszer-háromszor is megfontolna. Persze most nem egy átlagos emberről beszélünk.

János tehát, mint fiatal végvári vitéz, Sellyén tengette mindennapjait, aztán 1663-ban kitört egy újabb háború. Érsekújvár, az északi végvárrendszer legfontosabb erődítménye elesett, így hát ő is kénytelen volt harcba szállni a török ellen. A háború alatt rengeteg portyán vett részt, ami megalapozta későbbi tipikus kuruc: „üss és fuss” harcmodorát.

Ebben az időszakban hajtotta végre legvagányabb és leghíresebb tettét. Sellyei szolgálata idején történt egy fogadás, amelyet a bajtársaival kötött. A török kézen levő Érsekújvár éppen egy vásárt tartott akkor. János parasztruhába öltözve lopódzott be a várba, és hát abban az időben nem nagyon lehetett gyanúsnak tekinteni, ha egy parasztfiú járkál oda-vissza a város utcáin. Az 5000 érsekújvári janicsárnak sem szúrt ez szemet. Mikor a Nap lassan már az ég tetején járt, elérkezett az idő egy jó kis imádságra. A helyi müezzin fel is ment a minaret tetejére, majd kilépett az erkélyre, hogy eleget tegyen Allah akaratának. Szépen össze is gyűlt mindenki a minaret előtt az imádság hallgatására. Habár nem mindenki. Egy parasztlegény ugyanis célravezetőbbnek érezte, ha a minaret ajtaja felé veszi az irányt. Felosont hát hősünk az épület tetejéig, és mikor már a müezzin mögött állt, felpezsdült benne a keresztény vér: elkapta a szakállas öregember derekát, egyet-kettőt perdített rajta, és már zuhant is Mohamed szolgája, egyenesen a hallgatóság felé. Rettenetes nagy zűrzavar támadt. Mire az emberek felocsúdtak a történtek után, János már a kapuknál járt. Egy janicsár próbálta ugyan feltartóztatni, de nem tudta mire vállalkozott. A bő paraszti ruha alatt ugyanis pont elfért egy-két pisztoly is. Hősünk társai már a kapuknál várták Jánost, aki egy dördülés után, kissé lőporfüstösen lépett ki a kapun. Felpattant lovára, és már vágtattak is a török üldözők elől. Mikor már elég messzire elcsalták a vártól a gyanútlan török lovasokat, megfordították paripáikat, és nekirontottak a török vitézeknek. A vitézek azonban nem voltak eléggé vitézek, alig páran tértek vissza a várba a csúfos vereség után. János nevét minden török megjegyezte ezután a környéken.

1680-ban már Léván szolgált, mint a lovasok zászlótartója. Itt tapasztalta azt a szörnyű vétséget, hogy a szegény magyar vitézek zsoldját a német zsoldosok markolják fel, és ezt a helyi kapitány, Csáky Pál ölbe tett kézzel szemléli. Na, hát ez aztán már hatalmas bűn, senki sem vitathatja. János sem gondolta ezt másképp. Nemes egyszerűséggel berontott az akkor éppen étkező Csáky kapitány szobájába, és megkínálta egy ízletes, amolyan bottyános pofonnal. A kapitány a pofonból történő felocsúdás után sem tért észhez a zsoldokkal kapcsolatban, Sőt! Szegény Jánost is börtönbe vetette, de ezzel még nem elégedett meg; móresre akarta tanítani a Bottyánhoz hasonlókat. Már éppen írta volna alá a kivégzési papírokat, mikor valószínűleg elmúltak a pofon okozta agyi bántalmak, és rájött, hogy a kivégzéssel maga alatt vágná a fát. Ki tűrne meg egy megalázott urat főkapitányként? Senki! Így hát titoktartás alatt Jánost szabadlábra helyezték, de a kapitány még így is minden követ megmozgatott, hogy még véletlenül se találkozzon többet Jánossal, így hát egészen Komáromig zavarta.

Komáromban 1680 és 1683 között szolgált, mint közkatona, ugyanis Csáky úr még a zászlótartói tisztségtől is megfosztotta. Itt is hasonlót tapasztalt, mint lévai szolgálata alatt, azonban most már egy sokkal kifinomultabb módszerhez folyamodott a magyar vitézek kárpótlására. A helyi kereskedőknek új gázlót hozott létre a Dunán, ezzel megkerülve a császáriak adókkal lesújtó kezét. Miután a komáromi parancsnok tudomást szerzett az adócsalásról, elfogatóparancsot adott ki János ellen. Ki tudja mit tett volna Bottyán Jánossal ez a gonosz német parancsnok, ha éppen nem lépnek a törökök? Kara Musztafa zseniális időzítéssel, és nem mellesleg 200 000 emberrel ostrom alá vonta Bécset. A komáromi kapitánynak természetesen rögtön csatlakoznia kellett a felmentő sereghez. Fortuna asszonyság szerethette Jánost, aki már másodjára menekült meg a halál karmai közül.